Hírek
2020. December 15. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Elítélték az alvó ismerőse házát felgyújtó férfit

Kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2018 májusában féltékenységből rágyújtotta az egykori szatymazi bakterházat alvó ismerősére.
A bíróság az 57 éves vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében, valamint nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek. A törvényszék elrendelte a férfire más bűncselekmények miatt 2016-ban kiszabott egy év négy hónap börtönbüntetés végrehajtását, és kötelezte egymillió forint kártérítés megfizetésére is.
A sértett évek óta - jogcím nélkül - a szatymazi vasútállomás mellett levő egykori bakterház épületében lakott. A sértett, a vádlott és élettársa rendszeresen italoztak együtt, többször a bakterházban. A vádlott rossz szemmel nézte, hogy párja nélküle is bejárt a sértetthez, és együtt szórakozott, italozott vele.
A férfi 2018. május 5-én délután nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása után keresni kezdte élettársát, és a bakterház belső helyiségében találta meg. A nő és a sértett egész napos italozást követően egymás mellett feküdt. A vádlott a konyhában talált hirdetőújságokat meggyújtotta és a sértett ruháira, bútoraira dobta. A ház valamennyi ablaka csukva volt, a ruhák azonnal lángra kaptak. A vádlott felsegítette és kivitte az udvarra élettársát, a sértettnek pedig azt mondta: "Dögölj meg, égjél meg!".
A füstre és az egyre nagyobb forróságra felébredő sértettnek annyi ereje volt még, hogy kimenjen az épületből, mielőtt teljesen lángba borult volna. Kizárólag azért maradt életben, mert időben felébredt, és ki tudott menekülni.
A lángokat a Szeged-Budapest vonat vezetője vette észre, ő értesítette a tűzoltókat. Az épületben több mint egymillió forintos kár keletkezett.
A vádlott az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. Azt mondta, nem gyújtogatott, sőt kihozta élettársát az épületből és igyekezett megmenteni a sértett életét is.
Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.