Hírek
2018. Július 04. 17:30, szerda |
Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Kiemelt nyári ellenőrzést tart az élelmiszerlánc-biztonság

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején, a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba
- mondta Nagy Attila, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: az első részeredményeket július végén közlik, a végleges megállapításokat a vizsgálat augusztus végi lezárását követően teszik közzé.
Nagy Attila példaként említette, hogy a szezonális ellenőrzésbe az idén bevonták a kistermelők által előállított termékeket, az erdészeti tűzifát és az állati gyógyszereket.
Kiemelte, a tisztasági szempontok mellett egyebek mellett a sütödékben nézik a halak és haltermékek származását, a rendezvényeken és a gyerektáborban teljes körű ellenőrzést tartanak.
Hozzátette, ez eddigi tapasztalatok alapján nyáron folyamatos problémát jelent a dolgozók nem megfelelő képzettsége, illetve a túlterheltségük.
Nagy Attila elmondta, az elmúlt években a nyári ellenőrzéseken csökkent a szabálytalanságok aránya, például tavaly mennyiségben és értékben kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból, mint előtte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.