Hírek
2015. Augusztus 19. 07:14, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Minden uniós pályázat megjelenik 2017 júniusáig

A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát.
- mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, hogy ilyen javaslatot tesz a kormánynak.
Csepreghy Nándor kedden az M1-en hangsúlyozta: a kormánynak nem az a célja, hogy a "lehető leggyorsabban vigyék el ezeket a pályázati forrásokat", hanem hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek az ország exportképességét növelik vagy új munkahelyeket teremtenek.
Kiemelte: míg a 2007-2013-as fejlesztési ciklus teljes keretösszegének mindössze 16 százalékát pályázhatták meg a vállalkozások, most azonban az ország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint 60 százalékát viszik majd el vállalkozói projektek.
A maradék 40 százalékot ugyan az állam használja fel, de ez is a gazdaságfejlesztést szolgálja. Erre példaként említette, hogy az összes megyei jogú várost bekapcsolják az autópálya-hálózatba.
A mostani kormányzati vállalás arról szól, hogy 2017 június végéig kiírják az összes pályázatot. Csepreghy Nándor szerint az eddigi fejlesztéspolitikai eredmények - rekord kifizetések és a vállalkozások visszajelzései - is bizonyítják, hogy az ezután következő elbírálásra is rendelkezésre áll majd a megfelelő szakmai kapacitás és humán erőforrás.
Az előző, 2007-2013-as fejlesztési ciklussal kapcsolatban a helyettes államtitkár elmondta: ha 2013-ban a Miniszterelnökség nem avatkozik be, akkor 600-800 milliárd forint közötti támogatási összeget veszített volna el Magyarország. Annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjön meg, valamint reagálva a piaci kihívásokra, döntött úgy a kormány, hogy az uniós forrásokat mielőbb rendelkezésre bocsátják az új ciklusban.
Csepreghy Nándor kiemelte, hogy korábban a legtöbb tagállamban nem gondolták újra a válság után a fejlesztéspolitikát, és ugyanazokhoz - az addigra teljesíthetetlen - célokhoz ragaszkodtak, amelyeket a válság előtt megfogalmaztak.
Kitért arra is, hogy az Európai Bizottság öt magyar fejlesztési "csomagnál" függesztette fel a kifizetéseket, ebből négy gazdaságfejlesztési program, és ezek egyikénél már feloldották a korlátozást, a másik háromnál pedig várhatóan szeptemberben történik meg ez, így az ország hozzájut az eddig felfüggesztett, több mint 100 milliárd forintos nagyságrendű forráshoz. Az ötödik ügy, az úgynevezett aszfaltkeverő ügy; itt úgy vélik, védhető a magyar kormány által képviselt jogi álláspont, és ha nem sikerül kompromisszumot kötni a bizottsággal, akkor Magyarország az Európai Bírósághoz fordul - mondta el Csepreghy Nándor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.