Hírek
2018. Február 17. 18:07, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Nőtt a sertéshúsfogyasztás Magyarországon

Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás
- közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón.
Fazekas Sándor azt mondta: a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa 2016. január 1.jétől, később a sertésbelsőségek áfája is. A gasztronómiai rendezvények is ráirányítják a figyelmet a sertésből készült ételekre - tette hozzá.
A miniszter kiemelte, hogy az áfacsökkentés hatására érezhetően "fehéredett" az ágazat, növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, emelkedett a sertéshús fogyasztása, a sertéshús árának csökkenése pedig megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak.
A visszajelzések szerint a kormány adócsökkentő politikája az emberek számára kedvező - jegyezte meg.
Fazekas Sándor kitért arra, hogy a baromfihúsfogyasztás is nőtt az áfacsökkentés hatására, és január 1-jétől a hal áfája is csökkent.
A tárca vezetője kedvezőnek nevezte, hogy nő a külpiaci keresletet is a sertéshús iránt: 2017 első tíz hónapjában éves összehasonlításban 13 százalékkal bővült a sertéshús kivitelének értéke. A sertéságazatban véget ért a nemzetközi piaci válság, kezd visszaállni a korábbi állatlétszám - fűzte hozzá.
A miniszter szólt arról is, hogy az őshonos mangalica fajta természetes magyar élelmiszer, amely népszerű a belső és a külső piacokon egyaránt. Magyarországon jelenleg 220 gazdaságban foglalkoznak mangalicával, míg 2011-ben 136 tenyészet volt. A hatezres tenyészkoca-állomány is mintegy tízezerre nőtt az elmúlt években - mondta. Prémiumterméknek számít a mangalicahús a távoli piacokon, például Japánban, Koreában, Hong-Kongban, Kínában is. A mangalicakolbász, -szalámi, -szalonna keresett hazánkban is - számolt be.
Fazekas Sándor példaértékűnek nevezte a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének munkáját, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium is támogat évi 175 millió forinttal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.