Hírek
2022. Július 06. 18:03, szerda |
Belföld
Forrás: mti/illusztráció: mti
Rekordösszegű kárkifizetéseket is hozhat az idei viharszezon

Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint,
ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget - jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán.
A szervezet összesítése szerint júniusban a biztosítókhoz 21 ezer bejelentés érkezett, és több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki lakásbiztosítási szerződések alapján, vagy tartalékoltak kifizetésekre. Elsősorban a június 4-i, valamint a 8-10-e közötti időjárás volt súlyos, főként vihar, szél, villám, villámcsapás másodlagos hatása, jég, tető beázása, felhőszakadás okozott károkat. A leginkább érintett városok és megyék közé tartozott a többi között Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Vas, Baranya, Somogy, Bács-Kiskun megye, illetve Körmend, Pécs, Dunakeszi, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Nagykáta, Kaposvár.
A Mabisz felidézte: májusban csaknem 18 ezer bejelentést tettek a károsultak, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek megközelítették a 2,4 milliárd forintot. Ezekben az összesítésekben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
Tavaly a szezon végére 9,1 milliárd forintot fizettek ki a társaságok az időjárási anomáliák miatt, mintegy 95 ezer bejelentésre. A káresetek számában nem, a kifizetett összeget tekintve viszont kirívónak számított az elmúlt év, a 2010-es után a legdrágábbnak - ismertette a szövetség.
A Mabisz közölte azt is: egyre jobban érzékelhető kárrendezési tapasztalat, hogy a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő munkadíjak és építőanyagárak miatt.
Ebben a helyzetben különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, érdemes a szerződéseket évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni - hívta fel a figyelmet a szervezet.
A Mabisz jelezte azt is, hogy az összegzésekben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, de a magyarországi lakóingatlanok több mint negyedére, egymilliónál is több lakásra, családi házra nem kötöttek lakásbiztosítást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.