Hírek
2019. Március 07. 05:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Súlyosították a hajléktalanokat halálra verő tatabányai fiú büntetését

Súlyosította a hajléktalanokat halálra verő fiú büntetését a Győri Ítélőtábla, amely szerint a fiú által elkövetett mindkét bűncselekmény \"példátlanul brutális\" volt
- tájékoztatta a táblabíróság szóvivője szerdán az MTI-t. Ferenczy Tamás közleménye szerint a fiatalkorú vádlott 2017. április 29-én délután vonattal utazott Tatabányára. A vasútállomás mellett lévő szórakozóhely parkolójában találkozott három barátjával, néhány órát együtt töltöttek, vörösboros kólát ittak. A vádlott elkísérte barátait, majd ő is hazaindult. Egy buszmegállóban észrevette azt a hajléktalant, akivel húsvétkor egy alkalmi munkával kapcsolatban konfliktusba keveredett. A fiú ököllel, nagy erővel ütni kezdte a fejét, majd a földre került férfit tovább ütötte, perceken keresztül rugdosta a fején, a nyakán, a mellkasán, a hasán, és a nyaki, hasi részen meg is taposta.
A férfi a helyszínen meghalt.
A fiú elvette a táskáját és a mobiltelefonját, majd magára hagyta áldozatát. Ezután egy presszó kerthelyiségében lévő padon felkeltett egy másik hajléktalant, közölte vele, hogy magánterületen tartózkodik, menjen el. Dulakodni kezdtek, és amikor a hajléktalan már a földön feküdt, a fiú akkor is ököllel ütötte a fején, a testén, majd testszerte, nagy erővel megrugdosta. Ez a hajléktalan férfi is a helyszínen meghalt.
A fiú ezután hazament, evett, tévét nézett, majd lefeküdt aludni.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint kétrendbeli kifosztás bűntette miatt 13 és fél év fiatalkorúak börtönére ítélte. Az ügyész a vádlott terhére súlyosítás, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, a vádlott enyhítés, a védője és eseti gyámja elsődlegesen hatályon kívül helyezés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett.
A Győri Ítélőtábla szerdán a vádlott szabadságvesztését 15 évre súlyosította.
Megállapították, hogy a vádlott által elkövetett többszörösen minősülő élet elleni bűntett kiemelkedő tárgyi súlyú, mindkét cselekmény "példátlanul brutális" volt. A vádlott a cselekmények elkövetése után "mérhetetlen közönyt tanúsított áldozataival szemben". Mindezek nyomán úgy értékeltek a vádlott személye olyan nagyfokú veszélyt jelent a társadalomra, ami a legszigorúbb büntetés kiszabását indokolja - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.